Black Tulip Beauty

Matt ombre ajkak + tavaszi outfitek 2

2017. május 28. 16:38 - blacktulipbeauty

Mostanában nagyon sok márka jött ki ombre (minimum két színű) rúzzsal, ugyanakkor ezek szerintem inkább nehezítik a szép eredmény elérését, mint könnyebbé tennék -ami egyébként a céljuk lenne. Emellett szerintem nagyon mű hatása van, ha a szánk közepén egy éles vonallal választódik el a két szín. Persze ezekkel is lehet játszani, hogy picit arrébb is felviszem és akkor rámosódik, de akkor már meg tudjuk ezt oldani két különböző színű rúzzsal is, és még költenünk sem kellett, ha megvoltak a színek. ;)

Én most két ilyen stílusú sminket is elkészítettem. Általában ha hasonló színekből épül fel egy ilyen rúzs ( ami már közel sem jellemző minden ilyen típusú előre gyártottra), akkor a halványabb árnyalat található belül, így én is így csináltam meg mindkét "kreációm". Először egy kifejezetten erős, matt lila szájat alkottam. Ehhez először a Milani 73 Matt love árnyalatú rúzsát vittem fel a szám belsejére, majd picit vártam és a The Body Shop folyékony matt rúzsát vittem fel a 019 Sicily Iris árnyalatban. Ez utóbbinál a festék nagy részét lehúztam a tubus szélén és a szám közepén a szélétől indultam kifelé és befelé (az ábrán bejelölöm, hogy honnan indulok, úgy érthetőbb lesz). Ezután az éles csík eltüntetéséért a halványabb színnel is végig mentem még egyszer, úgy hogy a szám belső részét teljesen kifestettem, illetve picit rámentem az erősebb színre is. Mivel itt a  halványabb szín rendes rúzs volt, így alig kellett várni a két szín felvitele közt.

szajl_4.jpg

Egy picit talán jobban hordható rózsaszínt is elkészítettem. Ezt szintén a fent leírt technikával csináltam, annyi különbséggel, hogy itt mindkét rúzs folyékony volt (Bourjois Rouge Edition Velvet  07 Nude-ist és 05 Olé flamingo! (igen ez egy újabb szín a tesztelős bejegyzéshez képest...)), így az egyes felvitelek közt vártam kb. tíz-tíz percet, hogy az adott réteg megszáradjon, és ne kenjem szét amikor rámegyek. (Ez persze jelentősen lassítja a készülődést, illetve sem inni sem enni nem lehet közben, ha szép eredményt akarunk, így praktikusabb a kétféle rúzs kombinálása.)

szajr.jpgMajd outfittel együtt is készült pár kép :).

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://blacktulipbeauty.blog.hu/api/trackback/id/tr9712533721

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása